Kezdjük azzal, hogy az Újpest 1974 április 10-én BEK-elődöntőt játszott a Franz Beckenbauerrel, Paul Breitnerrel, Gerd Müllerrel és másokkal felálló Bayern Münchennel szemben. A Népstadionban közel kilencvenezer néző tapsolt a csapatnak, ami úgy lehetett, hogy fradisták és honvédosok is drukkoltak a magyar sikernek, ahogy 2006-ban is közösen szedték szét a Magyar Televízió székházát, de ez már egy másik történet, és ezt most hagyjuk is... Akkor ott, Fazekas László 82. percében szerzett egyenlítő góljával, amikor egyszerre üvöltötte egy egész ország a „Góóóóól”-t, 1:1-et játszottak a lilák. Ez lett a magyar focitörténelem egyik legnagyobb sikere, amelyet ha 1974-ben tudtak volna a sportrajongók, igen elszomorodtak volna. A remény ugyanis abban volt, hogy a következő években is hasonló, ha nem még jobb eredmények várhatóak. Ehhez képest a München megnyerte az első BEK-jét, majd a másodikat a következőben, aztán a harmadikat 1976-ban, miközben a Népstadionból és a kluboktól is szépen lassan kivesztek a nézők. Kis pislákolás 1985/86-ban volt, amikor a Videoton a döntőbe menetelelt az UEFA-kupában, a Mezey-csapat első félidejére (a VB-selejtező meccsei) pedig újra egy egész világ odafigyelt, hogy aztán nagyot csalódjon a másodikban.

Tegnap végül nyert a klubéveket számítva idősebb, a tapasztaltabb, a fizikailag erősebb. Kétharmaddal, hiszen kettőt lőtt és egyet kapott. Ám, a fociban a kétharmad nem jelent megsemmisülést, sőt, nagy küzdelmet, sok gólt, és a végén, ahogy a nyugati világban ezt megszokhattuk, a győztes sorfalát a vesztes előtt. Persze, ha már a Wembley-ben vagyunk, ne felejtsük el, hogy pont itt, 1953. november 25-én, Szepesi György rádióriporter irányításával hatalmas kétharmados győzelmet arattunk Anglia felett. Hogy aztán másnap már mindenki érezze persze a kommunisták fojtogató világát. De ez mindegy is volt akkor, azon az estén a nagyszüleinknek, akik úgy érezhették, a világ közepén laknak, hiszen egyértelművé vált ismét: a Föld nem a Nap, hanem a kerekded magyar focilabda körül forog. 
A Wembley-ben jelen lévő Angela Merkel is ismer egy magyar focistát, aki szintén azt gondolja, és lehet hogy igaza is van: a világ Magyarország körül forog. Milyen jó is lenne, talán néha nem is árt ezzel a büszkeséggel és magabiztossággal lépdesni a világban. Most azonban nem ő ült mellette, hanem az UEFA elnöke, Michel Platini, aki sokat kérdezhette magától, mit is keres egy asszony mellett az angolok fociszentélyében, akivel nem sok közös témájuk akad. Platini 368 gólt lőtt 680 mérkőzésén, és ez egy „kicsit” jobb teljesítmény, mint amit bármelyik politikus fel tud mutatni. Talán elgondolkodhatott azon is, hogy milyen szerencsés, hiszen ő 1966 óta a foci világában tevékenykedik, míg egy politikusnak néha csak négy, vagy ha szerencsés, akkor nyolc év jut – élő bizonyítéka ennek éppen a mellette ülő, a német választási kampány kezdeti lázában (is) élő Merkel asszony.

Összetalálkozott-e a helyszínen jelen lévő Orbán Viktor és a német kancellár annak tisztázása érdekében, hogy miket is üzentek egymásnak az elmúlt hetekben? Ha igen, mit mondhattak egymásnak? A mi miniszterelnökünk dicsérhette a német focit, meg talán elzenghetett egy köszönetet azért, hogy egymillió ember közvetlenül, meg az egész magyar nemzetgazdaság egésze mondhat köszönetet a német munkaadóknak. Angela Merkel pedig védekezhetett azzal, hogy akit Orbán Viktor itt lát, vegyük például a Bayern München-t, nos az a csapat a nemzetiszocialisták szemében zsidó klub volt, üldözték a vezetőit és játékosait, egyszerűen nem tekintették a náci együttműködési rendszer részének. És most ők játszanak a Dortmunddal, amely két csapat szurkolótábora egy félmondatnyi rasszista megjegyzést nem tehet egymásra, míg Magyarországon cigányozás, százlibázás és buzizás nélkül elképzelhetetlen egy bajnoki forduló.

Jó, a Wembley-ben sem volt minden fenékig tejfel, ott van például a hős Lewandowski, aki szándékosan, akár sérülést is okozva (bár nem lett az szerencsére) letaposta a földön fekvő Boateng bal bokáját. (Emlékszünk Pepére, aki Messi-vel ugyanezt tette? Majd videóüzenetben kért tőle bocsánatot.) Miközben a két játékos előtte és utána is gratulált egymásnak, meg aztán Lewandowski a Real-nak bezúzott egy mérkőzés alatti négy góllal focista példakép lett a jövő sportnemzedéke, a gyermekek számára. A kérdés csak annyi, hogy vajon a reflektorfény erőssége, vagy a tétmérkőzés heve hozza ki a vadállatot az egyébként alapjáraton rendes emberekből? Mert akkor nem árt egy kicsit lassítani az élet más területein is, érezni, hogy semmi sem lehet annyira komoly, hogy egymásba tapossunk bele.

Tegnap 86 298 néző a helyszínen nézte meg a BL-döntőt. Két hatalmas kapusteljesítmény,. két fantasztikus edző és két kiváló csapat küzdelmét láthattuk. Aztán az egymást megerősítő nyilatkozatok, ahol mindkét fél éreztette a másik irányába a mély tiszteletét. Tudják, hogy egymás nélkül nincs jó foci és nincs közönség. Együtt lehetséges csak, hogy mindenki nyerjen.

Somogyi Zoltán

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.